Tükör

Elszaporodtak az un. beszélgetős tv műsorok, a legkülönbözőbb témákban. Dominálnak azonban a politikai jellegű beszélgetések, van olyan csatorna, amely szinte kizárólag ebből áll (pl. a Napkelte, illetve a Hír TV és az ATV is). E beszélgetésekben a riporterek szerepe nagyon fontos, hiszen nem egyszerűen csevegésről van szó, hanem a beszélgetéseknek kell feltárni információkat, összefüggéseket, háttereket.

Mit vár a néző e műsorfajtáktól? Azt, hogy megérje "végigszenvedni" a műsoridőt. vagyis a végén legyen valami tudás-ismeret többlete, tisztuljanak benne bizonytalanságok, jobban lásson célokat, lehetőségeket, módszereket. És kitől kaphatja ezt meg?

Nyilvánvalóan azoktól a személyektől, akikkel a műsorvezetők beszélgetnek. Akiket tehát "behívnak", ahogy kissé fennsőbbséges hangsúllyal a tv csatornák szeretik megnevezni ezt az aktust. Tehát nem a riporter véleménye a fontos, hanem a riportalanyé. (Kivétel persze az a helyzet, amikor a riportalany alkalmatlan a szerepére és a műsorvezető kénytelen maga kitölteni tartalommal a beszélgetést).

Mit lehet tapasztalni mégis? Jó néhány műsorvezető a beszélgetések során a maga nézeteit propagálja (jobb esetben kérdések formájában, rosszabb esetben direkt véleményezésekkel), szereti maga elmondani egy probléma lényegét (ezzel gyakran
kihúzva a szőnyeget a  partner alól, vagyis szinte statisztává "zülleszteni" őket).

A Napkeltében vezet reggeli műsort Pallagi Ferenc. Túl azon hogy (részben hangi adottságai miatt is) erőszakos, rámenős stílust képvisel, nem kérdez, hanem szinte ráripakodik a partnerre, és igyekszik úgy terelni a beszélgetést, hogy az általa vélt rezümé jőjjön ki belőle. Olyan esete is előfordul (nem is ritkán), hogy ha a feltett kérdésre kapott válasz nem felel meg az ő véleményének (nem a tényekről, igazságról van szó, hanem véleményről), akkor addig "gyömöszöli" a nyilatkozót, amíg az megzavarodik és a végén ő úgy tudja összefoglalni a lényeget, ahogy neki tetszik.

Hasonló "prekoncepciós" beszélgetéseket folytatnak a HírTV-ben, gyakran a Duna TV-ben, ahol a beszélgetések szerepe az, hogy alátámasszanak bizonyos (általuk nyilvánvalóan fontosnak tartott) álláspontokat. Az egyoldalúság gyakran ilyenkor érhető tetten, mert a beszélgetés illusztrációvá válik. Nekem ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy még be sem fejeződött a tárgyalás, de már kész az ítélet (lásd. a Tanú c. filmet).

Az egyoldalúság (ami nem azonos a kiegyensúlyozatlansággal) főleg akkor deról ki, amikor a riporter minden kérdése, reakciója, mimikája, gesztusa kifejez bizonyos rokonszenveket egy bizonyos politikai oldal, társadalmi jelenség, vagy események, személyek vonatkozásában. Betlen János, a Napkelte műsorvezetője pl. egész kérdezési technikájával a "jobboldaliságot" jeleníti meg. Teljesen másként kérdezi a kormánypárti és másként az ellenzéki politikusokat, 90 %-ban a Magyar Nemzet hírei támaszkodik és hivatkozik, ha véleményt mond (nem is ritkán), akkor "fideszes" köpenyt vesz magára. Ellenpélda Aczél Endre, aki hasonlóan vezeti a műsort, csak ő inkább baloldali álláspontokat képvisel. De aki nézi a HírTV-t, az világosan láthatja a hírszerkesztés elfogult technikájának megjelenését a műsorokban.

Lehetne sorolni a példák tömegét, de a lényeg a lényeg: ha valóságot akar látni valaki a képernyős információk alapján, akkor minél több csatornáról kell tájékozüdnia, semmit nem szabad "egy az egyben" elhinni, vagyis meg kell tanulni a "szűrés" nem könnyű tudományát az információdömpingben.

Az előzőben írtam arról, hogy ma a képernyőre kerülni nem célirányos tehetség, hanem attól teljesen elkülönülő, lényegtelen adottságo, tettek alapján lehet. Az, hogy Győzike és családja már hosszú idő óta állandóan jelenlévő a képenyőkön, a maga "IQ"-jával, viselkedési anomáliáival és hogy jelentős nézőszámot vonz - sok mindenre rávilágít. És ráadásul még elgondolkodtatóbb, hogy ha egy csatornán végre kifullad és leveszik műsorról, néhány nap múlva egy másik csatornán indul el és válik ismételten "közkinccsé".

Valaha régen, a "hősi időkban", a képernyőn való megjelenésnek, az ottani szereplésnek szigorúan betartott szabályai voltak. A bemondók és más szereplők beszédtanárhoz, más "stylerekhez" jártak és megtanulták a mesterséget. Ma? Pösze, hadaró, az alanyt és állítmányt nem mindig egyeztető, beszédhibás műsorvezetők, riporterek és más szereplők szerencséltetnek bennünket.

Ennek számos oka van, ezek közül most csak egyről: az ejtőernyős riportekről, akik a legtöbb csatornán jelen vannak, szaporodnak és "közművelnek".

Nem tanulták a szakmát, átcsöppentek valahonnan, rögtön mélyvízbe kerültek, aztán ott maradtak. Például nézzük a Napkelte c. reggeli műsor músorvezetőit. Sportujságíró volt az írott sajtónál Gyárfás Tamás, Lakat T.Károly, Bánó András. Ha figyelmesen és tartósan elemzi szereplésüket a néző, rájön, hogy a sportújságírói mentalitáon szűrődik át náluk a politikáról, kultúráró, az élez stámos jelenségétől való beszélgetés is. Kérdéseik szokványosak, csak a beszélgető partneren múlik, hogy érdekes lesz-e a riport, mert a kérdezők bizony ritkán teremtenek olyan helyzetet, hogy érdemi dolgok kerüljenek napvilágra. Bulvárlapok szerkesztője volt Pallagi Ferenc, Bánó András, kérdezéstechnikájuk tele is van bulváros érdeklődéssel és ízzel. Színész volt Verebes István, aki szuszogásával, nyögdécselésével normális körülmények között fel sem kerülhetne a képernyőre. Az is kérdéses, hogy miként lehetett színész (ilyen beszédbeli adottságokkal). Betlen János és Aczél Endre talán az, akik hosszú rádiós és televíziós pályafutás során tanulták meg a szakmát.

LTK pl. egyfolytában olvadozik. "Tényleg?" "ne mondja már", "még ilyet" ámuldozásokkal reagál sokak számára is közismert dolgokra, úgy, mintha éppen akkor fedezték volna fel ő és a riportalanya a spanyolviaszt. Nála minden megjelenő "zseniális", "utolérhetetlen", "fantasztikus" - tovább nem fokozható jelzői még a valós és jogos dícséreteket is elértéktelenítik.

Verebes állandóan ööö..-zik, gyakran nehezen keveredik ki a mondataiből, látszik rajta, hogy valójában nem is tudja, mit kellene kérdeznie, a nyögdécselésével az időt húzza, hogy hátha addig eszébe juit valami. Ráadásul a legfelkészületlenebb a társai között, gyakran bakizik is és félrecsúszik, mert úgy akar beszélgetni pl. könyvekről, tudományos érdekességekről, esetekről, történésekről, hogy csak igen-igen felszínes információkkal rendelkezik. Tehát azt sem tudja, hogy az adott témában mit is kellene a nézők elé tárni...

Gyárfás elfogult és az elviselhető irónia mértékét sokszor átlépő stílusa nem képernyőre való. Ha nem ő lenne a tulajdonos és producer, már csatornán fel sem engednék a szereplők közé. Itt azonban lubickol a "hatalom" birtokában, lealáz beszélgető társat, fölényeskedik, kioktat. Ha azonban valaki visszavág (mint korábban Mészöly tette), akkor mentegetődzik, másra kenve a hibát ("én csak az újságban olvastam", vagy "ezt beszélik sportkörökben").

Aczél profi, jól érzi a téma súypontjait, főleg politikai jellegű beszélgetésekben. De elemi hibája, hogy igen sokszor túlbeszéli partnerét, úgy vezeti fel, jó hosszadalmasan a témát, hogy közben szinte mindent elmond és a partner legfeljebb "igen"-t mondhat, vagy megismétli az elhangzottakat. Jellemző eset volt, amikor MP volt miniszterelnökkel beszélgetett, másik kérdező újságíró jelenlétében. A műsor címe ez volt: "Beszélgetés a miniszterelnökkel". 3 percig tartott a bevezetője, majd számos témánál a két újségíró keveredett egymással vitába, MP pedig hallgatott, alig jutott szóhoz. Akkor írtam egy levelet GYT-nak és javasoltam, hogy a jövőben úgy konferálják fel az ilyen műsort, hogy "Két riporter beszélget, jelen lesz a miniszterelnök". De GYT - ki tudja miért - nem válaszolt a levelemre :_)))

Miután a téma önmagát adja, még visszatérek a mai jegyzetemre.

Statisztikai adatok szerint ma átlagosan 3-4 órát töltünk a televíziók előtt. Tartósan viseljük ennek előnyeit és hátrányait. Információtömeg áraszt el bennünket, egy rése elmegy mellettünk nyom nélkül, más részét nem tudjuk feldolgozni, mert nem értjük, vagy érdektelenek számunkra, és van mindig egy rész (hol nagyobb, hol kisebb rész), ami érdemes arra, hogy tovább éljen bennünk. Vagyis a tartalom a legfontosabb elem.

De nem mindegy az információ továbbítás formája, közege, hangulata, miliője sem. Ha pl. a hírműsort ellenszenves személy, vagy egy közömbös személy, de ellenszenves módon vezeti, magunkban átértékeljük a hallott tartalmat és általában a negatív tartomány felé hajlik el ilyenkor a mérleg. A tartalmat hordozó személyiség teát hozzáadhat és elvehet a tények valóságos értékéből az információ átadás folyamatában.

Nem fordítanak a médiák erre a szempontra elég figyelmet, mert ma bárki felkerülhet a képernyőre (és nagyobb bajként ott is maradhat), ha valamilyen lényegtelen dologban "híranyaggá" válik a bulvársajtóban. Hogyan zajlik ez? Nézzünk egy példát.

Az egyik bulvárlap megírja, hogy egy Rezső nevű illető nyilvánois helyen inzultált egy nőt. A rendőrök igazoltatták, majd bevitték az őrszobára és néhány óra múlva elengedték.

Másnap elindul a médiaroham. Rezsőt sorra hívják be a tv csatornák.

Reggeli műsor (1): Azt akarja kideríteni, hogy ki volt a hölgy, hogyan történt az inzultálás és mi volt az oka?
Reggeli műsor (2): Azt feszegeti, hogy okozott-e az inzultus sérülést, a hölgy hogyan reagált, visszaadta-e a pofont Rezsőnek?
Délelőtti magazin: Kerekasztal beszélgetésben próbálja kideríteni, hogy a társadalomban mennyire általános az ilyen eset, mit szólnak hozzá a semleges jelenlévők, kell-e valami civil mozgalom a meglévőkön túl az ilyen dolgok megakadályozására?
Déli hírháttér: Azt kutatja, hogy a két személy előzőleg ismerte-e egymást, milyen konfliktus lehet a háttérben, forfult-e elő hasonló eset akár Rezső, akár a hölgy múltjában?
Kibeszélős műsor: Nők és férfiak jelennek meg és vallanak arról, hogy velük előfordult-e már ilyesmi, mit tettek, mit tehettek és hogyan tovább?
Kék fényszerű műsor: A rendőrségi szóvívő nyilatkozik arról, hogy a nyomozás érdekében nem nyilatkozhat a részletekről, de aztán apránként sok minden elhangzik.
És így tovább, stb,stb.

Egyes csatornák hajkurásszák a nőt is, de az elzárkózik a nyilvánosságtól, ezért leárnyékolva, csak profilokat mutatva faggatják valami paraván mögött. Aztán a nő vagy mond valamit, vagy nem. Akadnak egyes műsorok, ahol a két érintett személy
"párthovatartozását" taglalják, rámutatva baloldal durvaságára, illetve mások a jobboldal hamisságára. Szóval egész nap a csapból is ez a "szenzáció" árad, a pofozkodó Rezső csatornáról csatornára jár, egyre jobban megismerik az arcát, a beszédstílusát, kialakul róla egy kép, főleg az, hogy szimpatikus-e, vagy nem.

És láss csodát, egy pár nap múlva az egyik csatornán vagy új műsor indul, ahol Rezső szerepet kap műsorvezetőként, vagy állandó közreműködőként. És telnek a hetek, Rezső újra és újra feltűnik, már ismert tv személyiség lesz, már reklámfilmekben is szereplésre kérik fel, már dől hozzá a pénz, egyre jobb kocsival jár...

Hiába, a társadalom honorálja az értékes emberek értékes cselekedeit!